Az Apokalipszis lovasai, más néven Az Apokalipszis négy lovasa a végítélet egyik előjeleként szerepel a bibliai Jelenések könyvében. A négy lovas a Háború és Betegség, az Éhínség és Halál megtestesítői. A négy főszereplő művész – a költő, a zenész, a festő és a filozófus – allegorikus megtestesítői az Apokalipszis négy lovasának. Az Armageddon a Jelenések könyvében Isten seregei és az Antikrisztus közötti végső nagy csata helyszíne.
Ez a csata már megkezdődött, és jelenleg is zajlik a sötétség és a fény erői között a földön. Puccini látnoki képességgel rendelkezett, mert olyan fájdalmat és szegénységet vizionált a saját korában, amely a mai világunkban beteljesedni látszik. Párizs elesett, a művészet központja anarchikus, háborús övezetté vált. A Notre Dame leégett. Emberek tömegei az utcán élnek. Modern korunk pestise és az attól való félelem uralkodik. A Bohéméletet lehet könnyű párizsi képeslapként, vagy a nagy Káosz eljöveteleként is ábrázolni. Koncepciónk szerint egy III. világháború utáni világot szeretnénk bemutatni. A főszereplők a Notre Dame menedékében élnek az Eiffel-torony már félig leomlott. Közeleg a világnak a végelpusztulása, mondatja Puccini az egyik szereplővel, Colline-nal. A rendezői koncepció szerint az opera ezen a ponton fog elkezdődni. Egy apokaliptikus, disztópikus világot fogunk látni, amelyben túlélők vannak, akik napról napra tengődnek, céltalanul bolyongva az utcákon, csak a túlélésre gondolva. A művészet leértékelődött, a művészek számkivetetté váltak, senkinek sem kellenek festők, szobrászok, zenészek, költők és filozófusok. Ebben a világban Mimi a tisztaság és a szépség szimbóluma, egy szent, aki tanító is egyben. Tragikus sorsa megtanítja a szereplőket arra, hogy a szeretet, az égi törvény nélkül nincs értelme az életnek. Istennek egy törvénye van, a szeretet.
Rodolfo legnagyobb drámája, hogy a félelemben létezik. Nem tud egy magasabb tudatszintre kerülni. Az illúzió, amely azt sugallja és közvetíti, hogy az emberiség folyamatosan féljen a betegségtől és a haláltól, lebilincseli az embert saját testi nyomorúságába, fájdalmába, és ezáltal megírja a végzetét. A halál a nyugati kultúrában ma már iparággá vált, az emberek születésüktől fogva csak rettegésként fogják fel. De ha elfogadjuk az életet, el kell fogadnunk a halált is. A test kabát, amit felveszünk és leveszünk. Csak a végtelen tudatosság létezik. Mimi halála útmutatást ad nekünk, hogy csak szeretetben érdemes élni.
A szeretetben azonosak leszünk önmagunkkal, se tér, se dimenzió nem számít. Ez a legmélyebb elfogadás és a legmagasabb rezgésszint. Ahol szeretet van, ott nincs félelem és betegség. Puccini, mint a legnagyobb zsenik egyike, közvetítő volt ég és föld között, és lehozta nekünk ezt a gyönyörű művet, hogy továbbadhassuk a tanítást magunknak és a közönségnek.
Mimi szavaival befejezve: Élek csöndes magányban, ott lesz szépséges kis szobámban, látom mégis milyen szép az Ég!
(Bozsik Yvette, rendező)
